Debreceni sikerek a Masters Világbajnokságon!

2017. 08. 21. (hétfő) 22.03

Huszonhárom cívisvárosi szenior úszó csobbant vízbe a medencés számokban a budapesti XVII.FINA Masters Vizes Világbajnokságon.

Krasznai Róbert (képen jobbról), a Debreceni Szenior Úszó Klub alapító tagja három érmet is begyűjtött a vasárnap véget ért világversenyen. A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola úszó szakosztályának tiszteletbeli versenyzője a 75-79 évesek korcsoportjában új országos csúccsal (7:29,98), egy amerikai és egy japán úszó mögött a -legjobb európaiként- harmadik helyen végzett 400 méter vegyesen.

Szintén bronzéremmel zárt a 4x50 méteres férfi vegyesváltó (Puskás Pál, Horkay György, Bitskey István, Krasznai Róbert), míg ugyanezen a távon a mix vegyesváltó (Puskás Pál, Flóra Katalin, Krasznai Róbert, Gombkötő Sándorné) egészen az ezüstéremig jutott.

A váltókkal már érmes, 96. évében járó (!!!) Puskás Pál 50 gyorson a második helyen csapott célba, míg az egész magyar küldöttség egyik legjobbjaként, három számban (50 és 100 hát, 200 vegyes, utóbbiban világcsúccsal) is a dobogó legfelső fokára állhatott fel a Kolozsvárról nemrég átigazolt Dr. Flóra Katalin.




Cikk nyomtatása