Hazai környezetben is bemutatkozik a DVSE

2018. 10. 18. (csütörtök) 17.18

Saját közönsége előtt is debütál a DVSE OBI-es vízilabdacsapata a 2018-19-es szezonban. A pénteken 19 óra 15 perctől kezdődő találkozón az UVSE-t fogadja Miroslav Bajin együttese a Debreceni Sportuszodában.

Nem kezdték jól a szezont a debreceni pólósok, ugyanis Tatabányán egy nagyon feszült hangulatú találkozón 8-7-es vereséget szenvedtek. A második fordulóban viszont már hazai környezetben az Újpest ellen javíthatnak a hajdúságiak. – Az első fordulóban mindenki nagyon akart bizonyítani, és ebből egy pici káosz lett. Sokszor felelőtlenül lőttük el a labdákat támadásban, a Tatabánya pedig rendre ott tudott tartani minket a saját kapunknál. A lepattanókat pénteken mindenképpen jobb százalékban kell megszereznünk, másrészről a támadásokban is sokkal higgadtabban kell gondolkoznunk. –vélekedett a DVSE nyáron érkező játékosa, Kósik Soma.

A bajnokság legfiatalabb keretével rendelkező UVSE az első fordulóban a Szolnoktól szenvedett 13-7-es vereséget. Benedek Tibor tanítványai meglepően jól tartották magukat a bajnokesélyes ellen, két negyedben is egyenrangú ellenfelei voltak a jóval esélyesebb Dózsának. -Nagyon készülünk a mérkőzésre, ez egy kötelező hazai győzelem kell, hogy legyen, de nem lesz könnyű. Elég komplex csapat az Újpest, hiszen nagyon fiatalok, de egy-két tapasztalt játékossal kiegészülve elég veszélyes csapat tudnak lenni, főleg így, hogy Benedek Tibor irányítja őket a partról. Mindenképp szeretnénk kijavítani a Tatabányán elszenvedett vereséget, egy összeszedett játékkal, türelmesen vízilabdázva meg fogjuk nyerni ezt a mérkőzést. –mondta bizakodva a hálóőr.

A két hete lejátszott első fordulót egy szabad hétvége követte a bajnokságban. Miroslav Bajin együttese azonban nem tétlenkedett ez idő alatt sem, szerdán a Nagyváraddal játszottak edzőmérkőzést. Bár a találkozót egyedi szabályrendszer szerint játszották, és az eredményt sem számolták, nagyon jól szolgálta a cívisvárosiak felkészülését a pénteki hazai debütálásra. -Nagyon jó az összhang csapaton belül, az viszont tény, hogy még egy kicsit össze kell érnünk, meg kell tanulnunk egymás szokásait és a kommunikációban is fejlődnünk kell. Ennek ellenére egy nagyon jó közösség gyűlt össze ebben a szezonban, ezt pénteken egy győzelemmel szeretnénk bizonyítani. –zárta szavait Kósik.

 

Forrás: dvse.hu



Cikk nyomtatása