Ezt látni kell!

2019. 10. 03. (csütörtök) 23.33

Szombaton a Bajnokok Ligája győztes és címvédő FTC Telekom látogat Debrecenbe az OBI-es vízilabda bajnokság 5. fordulójában. A 17 órától kezdődő találkozón Miroszlav Bajin együttesének várhatóan a tisztes helytálláshoz is a legjobbját kell nyújtania a világválogatottnak is beillő fővárosiak ellen.

Nincsenek könnyű helyzetben a DVSE pólósai, hiszen azok után, hogy egy meglehetősen szerencsétlen találkozón kikaptak az újonc Szeged otthonában, máris a listavezető ellen kénytelenek medencébe szállni. A zöld-fehérek eddig egészen elképesztő szezont futnak, az eddigi négy fordulóban 73 gólt jegyeztek, legutóbb épp a Debrecenben is győzni tudó Pécset verték nyolc góllal idegenben.

-Lehet, hogy a világ legjobb csapata jön hozzánk, de abban biztos vagyok, hogy végig küzdeni fogunk hazai pályán a közönségünk előtt, és meg fogjuk állni a helyünket a Fradi ellen is. Azért másabb ez a mérkőzés, mint a többi, mert a máskor két-három játékosra elég nagyobb figyelmet fordítani, ebben a Ferencvárosban viszont nem tudok olyan embert mondani jelenleg, akit nyugodt szívvel lőni hagyhatunk. Minden egyes játékosuk potenciális veszélyt jelenthet számunkra, tényleg félelmetes a keretük. Sok múlik majd azon, hogy hogyan állnak hozzá a találkozóhoz, ha kissé félvállról veszik, akkor biztos vagyok benne, hogy megnehezítjük majd a dolgukat, mi biztos minden labdáért küzdeni fogunk. Fontos lesz, hogy az elején tudjuk tartani magunkat, így nagyobb esélyünk lehet a tisztes helytállásra. –vélekedett a találkozóról Fekete Gergő.

A DVSE jelenleg 1-3-as mérleggel áll a tabella második felében. Nincsenek könnyű helyzetben Kovács Gáborék, ugyanis a Ferencváros után a szintén élcsapatnak számító Szolnok és a Miskolc következik.

-Nincs rajtunk teher, úgy kell felfognunk ezt a meccset, hogy a világ legjobb játékosai ellen is gyakorolhatjuk azokat a dolgokat, amiket az edzéseken is. Biztos a javunkra fog válni a találkozó, és egyben megtiszteltetés is lesz egy ilyen kaliberű csapat ellen játszani. Sajnos az elmúlt fordulókban olyan mérkőzéseket is vesztettünk, amiket meg kellett volna nyernünk. A fradi elleni meccs után lesz egy hónap szünet a bajnokságban, amikor megpróbálhatjuk összeszedni magunkat mind fizikálisan, mind mentálisan, és játékban is igyekszünk előrelépni, hogy az alapszakasz második felében jobban teljesítsünk. –zárta szavait a fiatal játékos.


Forrás és fotó: dvse.hu



Cikk nyomtatása